Év végi jutalmak – Herceghalmi Általános Iskola és AMI 2020.06.15

Év végi jutalmak – Herceghalmi Általános Iskola és AMI
2020.06.15
Az idei tanév lezárása rendhagyó módon zajlott, amit nagyon sajnálunk, hiszen az év végi jutalmazás a kuratóriumban végzett munka egyik legjobb pillanata, felemelő személyesen is találkozni díjazott tanulókkal, az idei évzárón a tanulók osztályfőnöküktől a bizonyítványukkal együtt vehették át az alapítvány ajándékát.
A Herceghalom Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma 28 éve fáradhatatlanul tevékenykedik azért, hogy támogassa a herceghalomi gyermekeket, fiatalokat, akik tanulmányaik mellett sport, művészetek, tanulmányi versenyek terén kimagaslót teljesítenek.
A pályázók közül idén is ki kell emelnünk a 7a osztályt, mely egy igazán sokoldalú, tehetséges osztály, náluk született az idei tanévben is a legtöbb nyertes pályázat (22 főből 7 fő kapott jutalmat).
Valamint külön gratulálunk az idei végzős osztályból Fernandez-Cserkuti Perlának és Kupi Kingának ők nyolc évig kitűnő tanulók voltak és méltán nyerték el az „Iskolánk Büszkesége” címet.
Minden nyertes pályázónknak szívből gratulálunk!
Nyertes pályázóink:
1a. osztály
Kápolnai Kornél Szépfüzet vezetés
Osztovits Réka Szépfüzet vezetés
1b. osztály
Baráti Zádor Bodó Szépfüzet vezetés
Kapócs Borbála Szépfüzet vezetés
2. osztály
Balogh-Csapár Eliza Zenei Művészeti verseny
Claus Dóra Ágnes Szépfüzet vezetés, Zenei Művészeti verseny
Claus Lili Eszter Zenei Művészeti verseny
Kerekes Laura Zenei Művészeti verseny
Landi Zétény Szépfüzet vezetés
3. osztály
Molnár Máté Szépfüzet vezetés
Rozsnyó Zora Szépfüzet vezetés, Zenei Művészeti verseny
4. a osztály
Apáthy Panna Márta Szépfüzet vezetés
Szuditsch Tibor Norbert Szépfüzet vezetés
4.b. osztály
Koleszár Anna Szépfüzet vezetés
Olasz Ádám Szépfüzet vezetés
Rékasi Zsuzsanna Sportverseny/Úszás
5.a. osztály
Csányi Csongor Zenei Művészeti verseny
5.b. osztály
Budai Ágnes Zenei Művészeti verseny
Frankó Alíz Sportverseny/Kempo
Zolnai Viola Zenei Művészeti verseny
6. osztály
Garamvölgyi Nóra Történelmi tanulmányi verseny
7.a. osztály
Bárányos Márton Farkas Sportverseny/Versenytánc
Csóka Blanka Anna Sportverseny/Fittness
Görömbei Márton Szabolcs Sportverseny/Kempo
Hajdu Ádám Levente Sportverseny/Motocross
Révész Bulcsú Sportverseny/Snooker
Szlobodics Adrienn Sportverseny/Kempo
Tóvári Kincső Kata Sportverseny/Kempo
7.b. osztály
Szőcs Ditta Sportverseny/Lovaglás
8. osztály
Frankó Olivér Sportverseny,/Kempo
Hajdú Eszter Julianna Sportverseny/Fittnes
Fernandez-Cserkuti Perla Carmen Nyolc évig kitűnő tanuló
Kupi Kinga Anna Nyolc évig kitűnő tanuló
Középiskolás pályázónk: Széchenyi Ágnes Virág Sportverseny/Fittnes
Szívből gratulálunk minden nyertes pályázónknak és élményekkel teli nyári szünetet kívánunk!
HERCEGHALOM GYERMEKEIÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA