Herceghalom Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány

Szülők és Nevelők Jótékonysági Bálja 2019



SZÜLŐK ÉS NEVELŐK JÓTÉKONYSÁGI BÁLJA 2019

Kedves Vendégeink, Támogatóink!

Nagy öröm számunkra, hogy rendezvényünk, a Szülők és Nevelők Jótékonysági Bálja iránt idén is kimagaslóan nagy volt az érdeklődés, bizonyítva azt, hogy egyre többen felismerik tevékenységünk fontosságát és magukénak érzik céljainkat, törekvéseinket.

Az Önök jóvoltából a 2018-as évben 3,8 millió forinttal támogattuk a település gyermekeit. Alapítványunknak két fő bevételi forrása van. Az egyik és egyben a legnagyobb a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlása. Bízunk benne, hogy idén is sokan az alapítványt választják kedvezményezettként. 2018-ban 1,5MFT bevétel érkezett az Önök felajánlásából, ami azért is kiemelkedő, mert alapítványunk egy helyi érdekeltségű szervezet, kizárólag a helyi lakosokra, szülőkre számíthatunk támogatóként. Második legnagyobb bevételi forrásunk az évente megrendezésre kerülő jótékonysági estünk bevétele, mert a jótékonysági estünk célja – azon túl, hogy eltöltsünk egy kellemes estét – adománygyűjtés a következő időszak gyermekprogramjainak támogatására. Az idei est bevétele 1,4MFt volt, melyet minden kedves támogatónknak köszönünk!

Ezúton kívánunk köszönetet mondani mindazoknak a vendégeknek, akik jelenlétükkel megtisztelték a bált, de azoknak is, akik támogatójegyek vásárlásával, egyéni felajánlásokkal, tombola adományokkal, önkéntes munkájukkal támogatták a rendezvényt! Az idei est bevétele 1,4MFt lett, melyért minden kedves támogatónknak köszönettel tartozunk!

Köszönetünket fejezzük ki Herceghalom Község Önkormányzatának. A báli költségek átvállalásával az est teljes bevételét a gyermekekre fordíthatjuk!

Köszönetünket és hálánkat fejezzük ki mindazoknak a Pedagógusoknak, Szülőknek és Önkénteseknek, akik nélkül nem tudtuk volna megrendezni az eseményt.

Köszönettel tartozunk Nimród Fogadónak és Pete László csapatának, akik a gyönyörű helyszínt és a fantasztikus vacsorát biztosították. Nehéz számszerűsíteni azt az odaadást, figyelmességet és profizmust, amit a báli előkészületek és alatt tanúsítottak! A helyszín, a berendezés, a vacsora elkészítése, felszolgálása, előkészületek, lebonyolítás kapcsán a Nimród Fogadó támogatásának mértéke legalább 500 000Ft értékű. Köszönjük nekik, hogy idén is támogatták a herceghalomi gyermekeket és általuk idén is színvonalas, méltó rendezvényen vehettünk részt!

Köszönjük a Tesco-Globál Áruházak Zrt.-nek, az Ázsia Bt.-nek, Erdei Lászlónak és a DasCafé-nak a vacsora alapanyagainak felajánlását!

A műsort Bárányos Mónika és Horváthné Gacsályi Marianna konferálta, köszöntő beszédet Erdősi László, Herceghalom Község polgármestere mondott.

Köszönetünket fejezzük ki az est fellépőinek!

A rendezvényt Bárányos Márton (iskolánk 6a osztályos tanulója) és Földi Lilla, a Zsámbéki TáncSport Egyesület versenytáncosainak bécsi keringője nyitotta meg.

Őket követte a 3a osztály "A zene az kell" című előadása, akik az iskolai farsangra készített műsorukat adták elő. Megható, különleges előadást láthatunk tőlük!

Különleges műsorszám is helyet kapott, herceghalomi gyermekek szüleinek produkcióját is láthatta a közönség, különlegességét az adta, hogy édesanya a lányával is szerepelt. A Herceghalom Kultúrájáért Egyesület Tánckara charleston tánccal pezsdítette fel a hangulatot. Fellépett Léka Erika, Padla Nikoletta, Hajdu Katalin, Tömő Éva, Kazinczy-Jámbor Ágnes

Művészeti Iskola zenetanáraiból összeállt kamarazenekari formáció egy kisebb koncerttel szórakoztatta a vendégeket. Felléptek: Balogh Zsófia- fuvola, Szántó Katalin- fuvola,  Nagy Lajos gitár, Tóth Bence- gitár és Pávai Apor- zongora, Kárpáti Benedek-dob, Eőry Viktória ének. Műsorukban hallhattuk: George Benson Mascarade, Spain, Comme si Comme Ça, Saját szám: Why.

Fülöp Attila és Fülöpné Ágoston Szilvia évek óta fellépői rendezvényünknek, az idei rendezvényre egy chachacha és szamba táncokból álló bemutatót hoztak.

A műsorblokkot Gáll Isis zárta, aki "Tószunnyadó" József Attila versét énekelte és hárfán kísérte saját magát. Isis a vacsora alatt sem tétlenkedett, saját szerzeményeit adta elő hárfán.

A herceghalmi születésű Gáll Isis sokunknak ismerős, hiszen rendszeresen lép fel a település rendezvényein és Herceghalom Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány támogatottja. 2018-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumában érettségizett klasszikus hárfa és zeneszerzés szakokon. Isis minden zenei irányzat iránt érdeklődik. A népzene és a klasszikus zene után a jazz fortélyait is szeretné megtanulni. Mivel Magyarországon jazz-hárfa oktatás nincsen, Isis most jazz-zongoraszakos hallgató a Kőbányai Zenei Stúdióban, ahol tanárai Esze Jenő és Kardos Norbert. Hangját is továbbképzi: klasszikus vonalon Bruckner Adrienne-nél és könnyűzenei vonalon Szabó Andrásnál. 2015-ben és 2018-ban megnyerte a háromévente megrendezett Országos Zeneművészeti Szakközépiskolai Hárfaversenyt. 2016-ban és 2017-ben megnyerte a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat (Emberi Erőforrások Minisztériuma), amivel tíz, főleg kamarazenekarra írt műve hangrögzítésre került professzionális hangstúdióban. Több alkalommal megkapta a Mol – Új Európa Alapítvány Tehetség Támogató Program díját, ami hozzásegítette egy nagyméretű, pedálos koncerthárfához. Ezúton is köszönjük Isisnek, hogy gyönyörű hangjával és hárfajátékával megörvendeztette a báli közönséget.

A bálon a zenét idén is Borzné Kovács Violetta és Borz Miklós szolgáltatta minden vendégünk legnagyobb megelégedésére!

Köszönettel tartozunk Kovácsné Varga Melindának, hogy fotóival idén is megörökítette a bál pillanatait.

Idén is több mint 200 csomag értékes tombolát sorsoltunk ki! Nagyon hálásak vagyunk a felajánlóinknak és bízunk benne, hogy a jövőben is számíthatunk rájuk!

Külön szeretnénk kiemelni dr. Lipka Sándorné Éva néni nevében a családja által felajánlott tortát. Azok, akik régóta vendégei a bálnak, tudják hogy Éva néni minden évben egy-egy saját készítésű tortát ajánlott fel tombolaadományként, ami már-már elengedhetetlen része volt a báloknak. Lánya, Dóri édesanyja nevében folytatja ezt a hagyományt. Idén egy habcsókos almatorta felajánlást kaptunk tőle.

Eseménydús évet zárt ezzel a bállal az alapítvány, néhányat emelünk ki:

  • 2018 januárjától megújult kuratórium kezdte meg működését.

  • 2018 tavaszán megkapta az alapítvány a Közhasznú minősítést.

  • 2018. májusában a négy évente megrendezésre kerülő "Kirándul az Iskola" program az alapítvány finanszírozásával valósulhatott meg.

  • 2018 őszén elkészült az alapítvány saját honlapja: http://alapitvany.herceghalom.hu/

  • Balogh József,  aki 15 évig volt az Alapítvány kuratóriumának oszlopos tagja, lemondott az kuratóriumi tagságáról. Herceghalom település elismert személyisége, aki a település nevelési-oktatási intézményeinek, gyermekeinek, tanulóinak kiemelt támogatója. Köszönjük Herceghalom gyermekei, valamint alapítványunk valamennyi tagja nevében azt az áldozatos, példaértékű munkát, melyet az alapítvány kuratóriumának tagjaként végzett.  

  • Kuratóriumunk új tagként Nagy Ramónát üdvözölhetjük. Eredményes együttműködést, kitartást, szép élményeket, sok sikert kívánunk neki!

Köszönettel:

Herceghalom Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma

Az idei jótékonysági bálunk támogatói:

Abacus Hotel****, Artemisz Műköröm Stúdió, Ázsia Bt., Bartal család, Bereax Bt., Borzné Kovács Violetta és Borz Miklós, Csordás Lászlóné, Das Café, Debreczi Ibolya, Dregusné Pusztai Márta, Erdei László, Erdősi László, Gündert Trans, Hajdu OFF-Road, Hatwigné Dregus Márta, Hegedűs Imre, Herceghalmi Általános Iskola Pedagógusai és Dolgozói, Herceghalmi Csicsergő Óvoda Pedagógusai és Dolgozói, Herceghalom Község Önkormányzata, Hercegkúti Fodrászat, Jarecsni Melinda, Kovácsné Varga Melinda, Lipka Dorottya, Lukács Szilvia, Müller család, Nagy Gyula, Németh Kálmánné Mária, Nimród Fogadó, Patakiné Bitay Adél, Poór Ágnes, Schubert Méhészet, Szilarys by Szilaj Eszter, Tesco-Globál Áruházak Zrt., Varga Imre

 

Vissza